Laci oldala

“Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja.A legnagyobb hiba, amit elk övethetünk, az, ha nem teszünk semmit, mert azt hisszük, hogy csak keveset tehetünk." (Einstein-Smith)


fenykepek-0022_ab.jpg


Szeretettel köszöntök

Minden

 Kedves látogatót!

 


Kezdésnek egy történet:)



Avagy egy trükk hogyan lehet ingyen dolgoztatni az alkalmazottakkal. 

– A szomorú csak az, hogy ez megtörtént!


 Egy kisvállalkozás mindennapjaiba pillantunk bele, ahol három beosztott teszi a dolgát nap, mint nap.

 A főnök, aki büszke arra, hogy mindig állja a szavát, lapos tetőt szigetelni küldi a kis csapatot, bár a szigetelés egyiknek sem szakmája, ez nem jelent különösebb gondot, "itt mindent meg kell csinálni" a jelszó, ez nyilvánvaló.  Szépen haladt a munka, a főnök meg volt elégedve, az esetleges rossz idővel is számolva mégis úgy dönt, szükség lenne a hétvégi munkára is.

– Mivel egy korábbi megegyezés szerint hétvégére dupla fizetség járt és a kifizetéssel sem volt gond, hát mindenki igyekezett a hétvégéjét szabaddá tenni. A munkaidő a vállalatnál 9 óra volt és persze ez hétvégére is vonatkozott.

-A hétvégi munka rendben ment egészen délig, amikor is váratlanul eleredt az eső – mivel esőben nem ajánlatos, nem is szabad szigetelni, hát felhívták felettesüket, mi legyen a továbbiakban?  A válasz, mivel az esős időben más munkát nem tudott adni számukra, az volt, hogy menjenek nyugodtan haza. Nem baj, az 5 óra duplán így is 10 óra pluszt tesz ki – beszélték maguk között a naiv dolgozók.

 Ám ebben nagyot tévedtek, mint később kiderült a főnök, a maga furfangos módján ezt egész másként számolta. Azt mondta: -Figyeljetek, ha a hétvégi munkát duplán számoljuk, akkor úgy tisztességes, hogy a le nem dolgozott órákat is duplán számoljuk. Na, mármost

5 órát dolgoztatok az duplán 10 óra, ez így rendben is van, viszont 9–et kellett volna, így 4–et nem dolgoztatok le, ami duplán 8 órát tesz ki, ezt levonom a 10-ből, 2 órát fizetek.   Először még a szájuk is tátva maradt erre a nagy okosságra, de aztán is hasztalan volt a tiltakozás, és a kifogás, hogy ha ezt előbb közli, nem egyeznek bele, Ő hajthatatlan maradt.

– Kérdezi az egyik beosztott: – Főnök, és ha csak 2 órát tudtunk volna dolgozni?

– Hát akkor tartoznátok 14 órai munkával, de azt is csak hétvégén tudnátok ledolgozni.–Volt a válasz

–Huh, belegondolni is rossz, mi van, ha akkor is esik az eső!       

Nem tudom, ha ez máshol is így működne már visszatért volna a rabszolgaság.

 A két óra maradéktalanul ki lett fizetve, vagyis ”állta a szavát”.

 Így csak 3 órát dolgoztak ingyen.

 

 

 

Igen, a kisvállalkozó is arra törekszik, hogy minél jobban kihasználja az alkalmazottait, minél nagyobb profitot érjen el, ugyanis a pénz hatalom, és ennek érdekében bevet mindent, ami csak eszébe jut, még ha nem is tisztességes.

Sajnos nagyban is így működik, az EU sem azért bővített, hogy nekünk jobb legyen.    Megmondják, mit termelhetünk, megköti a kezünket, olyan szabályokat kényszerít ránk amik számunkra nem jók (akár a kisvállalkozó) sok mindent le kell építenünk, vagy megveszik, és már nem nekünk termeli a profitot.    Nagy kölcsönöket veszünk fel ezért, ha kell, ha nem. Vagyis egyre jobban függünk tőlük, és (rab)szolga sorsra jutunk, vagy már jutottunk. És jobb nem várható, csak rosszabb!!   Nem beszélve arról, hogy az "ELIT" egyik fő célja az is hogy a világ népességét drasztikusan lecsökkentse. (Erre több módszer már ki is van dolgozva.)

     A kiút ebből a teljes önellátás lenne szerintem, ami nem egy könnyű dolog, sőt.....
Szinte Robinsonként kéne kezdenünk, mint egy lakatlan szigeten, ahol nem várható sehonnan segítség,  a pénz csak egy papírdarab, fémdarab, értéktelen. Érték a munka, a produktum.  Mindent, amit eladtunk, újra létre kellene hozni, meg kellene oldani a teljes önálló energia ellátást, a kőolaj kihagyásával, lehetőleg minél környezetbarátabb módon. Nem beszélve a mezőgazdaságról és többi iparról.  A dolgokon valószínúleg alúlról szerveződve lehetne változtatni....hát nem egy sétagalopp!


Ez hatalmas munka, tehát munkanélküliség kizárva, másrészt  pedig más rendszert, más vezetést, más szemléletet, magasabb tudatosság, stb. igényelne, vagyis lehetetlennek tűnik......és most egy idézet, amiben azért szintén van némi igazság:



"A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény, hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás, hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik."


" mítosz: teljesen elkülönülve élünk egymástól a természettől és a kozmosztól. Az én más mint az ő mítosza felelős az összes emberi gonoszságért, a háborúkért, negatív  megnyilvánulásokért, hisz kinek jutna eszébe megbántani egy másik emberi lényt, ha saját részeként tapasztalná meg őt."














Weblap látogatottság számláló:

Mai: 20
Tegnapi: 18
Heti: 104
Havi: 480
Össz.: 11 818

Látogatottság növelés
Oldal: Főoldal
Laci oldala - © 2008 - 2012 - ami-erdekel.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban: